Hogyan válasszunk kontakt grillt?

Első lépések a kontakt grill vásárlásához

A kontakt grill kiválasztása elsősorban azért okozhat gondot, mert nem a leginkább megszokott háztartási eszközök egyike, így nem ismerjük jól a működését. Ezért érdemes lehet utána nézni, hogy mi alapján lehet sikeresen választani, mely részletekre figyeljünk oda, és persze arról is fogok néhány szót szólni, hogy hogyan változtathatja meg az étkezésünket ez a remek lehetőség.

Mit nézzünk meg először a kontakt grill vásárlásakor?

Mint sok háztartási eszköz esetében, a kontakt grillnél is fontos, hogy hol fog elhelyezkedni és mekkora helyet szánunk a számára. Persze a kontakt grillnek nem feltétlenül kell egy állandó hely a pulton, gondolhatunk úgy rá, mint egy időszakos, alkalmi lehetőségre, amivel finomabbá tehetjük az ételeinket és változatosabbá az étkezéseinket. Mindenesetre, hogyha sokat tervezzük használni, azért érdemes megtervezni, hogy hová tesszük, de rosszabb esetben is legalább a konyhaszekrényben megfelelő helyet kell neki találnunk.

kontakt grill1_4

Mindez persze attól is függ, hogy milyen gyakran tervezzük használni az eszközt. Ez persze nehéz kérdés is egyben, hiszen aki még csak most próbálja ki először, nem tudhatja biztosan, nagy kedvenc lesz-e vagy csak bizonyos alkalmakkor fogja használni azt. A kerti grillezéshez hasonló ízekre számíthatunk, de egészségesebb megoldásként mindazok számára, akik tudatosan szeretnének élni vagy egyszerűen nincs lehetőségük a kinti sütögetésre.

A kontakt grill kiválasztásának egyik első lépése a grillező felület meghatározása, pontosan milyen formát is szeretnénk. A sima felület jó döntés lehet kisebb méretű ételek elkészítéséhez, zöldségeket és kis húsokat tudunk itt elkészíteni. Sokan nem szeretik, hogyha a grillezett ételeik nem egyenletesen készülnek el, ilyenkor a sima felülettel elérhetjük azt, hogy az egyes ételek minden része megfelelően átsülhessen. A bordázott felületet kedvelők is találhatnak számukra ideális darabot. Ez a kialakítás nem véletlenül olyan népszerű, az ételek esztétikusak és finomak lesznek az alábbi módszerrel, minden falat egyedi ízélményt fog jelenteni számunkra. A bordázott felületű grillsütők általában hússzeleteket, steakhúst tudnak a legfinomabban elkészíteni, de bátran kerülhet rá zöldség is. A harmadik pedig a rost felület, ahol ízletes csirkehús és hal is készülhet.

Mit nézzünk a termékleírásban? A kontakt grill legfontosabb adatai

Most, hogy már egy kicsit többet tudunk arról, hogy körülbelül milyen termékre is lesz szükségünk, érdemes lehet megnézni, hogy hol vásároljunk, és mit nézzünk meg a termékleírásokban. A kontakt grillek vásárlását a Gorenje oldaláról ajánlom, ahol saját márkás termékeket árulnak. Itt regisztrálhatjuk a megvett termékeket az oldalon, így könnyebb segítséget kérni esetleg a használatuk során, és a garanciaszám feltöltésével a karbantartás is sokkal gördülékenyebben működik. A márka a legmodernebb funkciókkal felszerelt háztartási eszközöket árulja, így tudhatjuk, hogy a használatukat még éveken át nem nagyon fogja lekörözni semmi: https://hu.gorenje.com/termekek/fozes-es-sutes/kontakt-grillek/c/gocook10.

És most nézzük meg, melyek azok a fontos tényezők, amelyekre érdemes figyelni a vásárlás során. Az első ezek közül természetesen a teljesítmény, amely nagyban befolyásolja a kontakt grillen készített ételek sülési idejét. A nagyobb teljesítmény gyorsabb elkészülést biztosít számunkra, ami fontos, hiszen senki sem szeret sokáig állni a konyhában, és nagy teljesítménykülönbség van az 1200 és 2200W közötti kontakt grillek esetében. Azt mondják, a fogyasztás ennek tükrében elhanyagolható tényezőt jelent a választás során, mert amit megspórolunk a fogyasztási osztályon, az utána visszajön a teljesítmény gyengeségén.

Mitől más a kontakt grill?

A kontakt grill nagy előnye, hogy kétoldali sütéshez is megfelelő. Ez azt jelenti, hogy az étel még gyorsabban készül el, a két oldalt teljesen egyenletesre lehet elkészíteni a segítségével. A különleges kialakításnak köszönhetően nem csak egyszerű grillezésre alkalmas ez a készülék, hanem számos egyéb ételt is el tudunk készíteni a segítségével, akár még finom péksüteményeket is süthetünk a segítségével egészségesen. Amire persze érdemes még figyelni a választás előtt, hogy a termék milyen extra funkciókkal rendelkezik, hiszen ez nagyban elősegítheti számunkra is a választást. Az extra funkciók, sütési programok biztosítják a kevésbé jártas szakácsok számára is a sikeres sütési kísérleteket. Bátran hívatjuk át a barátokat és a családot valamilyen ünnepre, hogyha a kontakt grillel készítjük el a finomságokat. A használata egyszerű, a tisztítása egyértelmű és könnyedén megoldható, a sütésben pedig biztosan nem fogunk csalódni. Így hát azt hiszem, hogy nincs is más hátra, mint belevágni a vásárlásba és persze azután a finomabbnál finomabb ételek készítésébe. Ehhez kerestem is egy cikket az interneten, hogy valahol el lehessen kezdeni a próbálkozást a kezdő szakácsoknak is, ezt ide kattintva tudja elérni, akinek esetleg felkeltette az érdeklődését a dolog.

Comments are Disabled